Tartalomjegyzék
A kandírozott cseresznye készítése nem különösebben nehéz, inkább időigényes folyamat. A cseresznye kandírozva nemcsak finom csemege, hanem a cseresznye tartósításnak is egy módja. Ilyenkor ugyanis a gyümölcsben lévő vizet cukorral helyettesítjük. Bár az aszalás inkább alkalmazott, régóta ismert és használt módja a tartósításnak.
Elődeink életében – az ember korai időszakában – a gyümölcs aszalása és a termények vagy az állatok húsának tartósítási feltételei még a véletlen megfigyelésekből alakult ki. A különböző területeken más-más módszereket alkalmaztak. Amíg a hideg mérsékelt égöv területein a konzerválásra a fagy hatását használták ki a jég felhasználásával, addig a száraz, sivatagos területeken az aszalás, szárítás, illetve a sóval való tartósítás terjedt el.
Az aszalás a legősibb tartósítási eljárás, mely során a gyümölcsökből elvonásra kerül a víztartalom nagy része. Azonban nemcsak így lehet a többlet gyümölcsöt, zöldséget tartósítani. Megfelelő előkészítés után ugyanis cukorban is lehet tartósítani, vagy más néven kandírozni.
Kandírozott cseresznye készítése
A cseresznye rendkívül egészséges, hiszen vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag gyümölcs, ezért javallott a rendszeres fogyasztása. Viszont a cseresznye szezon nem tart sokáig, ezért érdemes akkor nagyobb mennyiségben beszerezni a gyümölcsből és feldolgozni. A cseresznyét fogyaszthatjuk nyersen, vagy készíthetünk befőttet, ízletes lekvárt belőle, aki szereti, kandírozott cseresznyét is készíthet.
Hozzávalók:
- 90 dkg magozott cseresznye
- 60 dkg cukor
- 4 dl víz
- növényi olaj – ízlés szerint
- befőttes üvegek tetővel
Elkészítése:
- Először a cseresznyéket kell megmosni, majd kimagozni és hagyni jól lecsöpögni.
- Egy nagyobb edénybe fel kell tenni a vizet a cukrot és a cseresznyét főni.
- Először hagyni kell felforrni, majd kisebb lángon, gyöngyöző főzés mellett további kb. 1 óráig kell főzni a gyümölcsöt.
- Kb. az utolsó 20 percben folyamatosan kell keverni, hogy le ne égjen, illetve, ha elfőne alatta a víz kicsit érdemes pótolni is.
- Óvatosan kavarjuk, hogy a gyümölcs ne essen szét.
- Ha elkészült le kell önteni a cseresznyéről a szirupot és hagyni kell lecsepegni egy szűrőn.
- Ezután egy vékonyan megolajozott tálcára, vagy sütőpapírral bélelt tepsibe kell rakni a szemeket úgy, hogy marad közöttük hely.
- Legalább egy éjszakán át – vagy még tovább – érdemes hagyni őket száradni.
- Ha jól megszáradtak befőttesüvegbe lehet őket szedni és be is rakhatjuk a kamra polcára.
A kandírozott cseresznye fogyasztható magában vagy felhasználható desszertek, krémek, sütemények, fagylaltok készítésénél. Bármely gyümölcsből készíthető ezzel az eljárással kandírozott gyümölcs. A mosást és szárítást követően a nagyobbakat (mint az ananász, alma, barack, narancs, citrom) meghámozzuk és felkockázzuk, a kisebbeket (mint az eper, meggy, szőlő) megszurkáljuk.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kand%C3%ADroz%C3%A1s
Vissza a kategória cikkeihez