Tartalomjegyzék
A cseresznye felhasználása igazán sokszínű, mely annak is köszönhető, hogy a cseresznye nagyon jóízű, kicsik és nagyok is szívesen fogyasztják. Valamint a számos nemesítésnek köszönhetően a cseresznye szezon május végétől egészen június közepéig elérhető. Ráadásul rendkívül egészséges, hiszen számos – a szervezet számára hasznos – vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Továbbá a magas víz- és rost tartalmának köszönhetően a fogyókúrás étrendek kiegészítője is lehet. Sőt cseresznye diéta is létezik, mely azonban a magas cukor tartalma miatt cukorbetegeknek nem ajánlott.
Cseresznye szedése, tárolása
Már a szedés, vásárlásnál előtt érdemes arra figyelni, hogy a cseresznyének nincs utóérése. Így szüretelni optimálisan érett állapotában ajánlott. A nem érett szemek ugyanis a későbbiek folyamán sem fognak már beérni. A cseresznyét szezonban nemcsak a piacokon, de közvetlenül a termelőktől, sőt akár szedd magad akciókban is beszerezhetjük. Az ország számos helyén várják ugyanis a kertekbe a szüretelni vágyókat.
Érdemes interneten utánanézni, mert sokszor a pontos fajták érési idejét is megadva várják az érdeklődőket. A megvásárolt, vagy leszüretelt gyümölcsöt érdemes minél hamarabb elfogyasztani, vagy feldolgozni, ugyanis nagyon hamar megromlik. A cseresznyét hűtőben tárolva – 0-4 Celsius fok között – is maximum 3-4 napig tarthatjuk el. Azonban lefagyasztva kiváló alapanyag lehet télen a különböző levesekhez, süteményekhez.
Cseresznye felhasználása
A cseresznye konyhai felhasználása rendkívül változatos. A nyers cseresznye fogyasztása kitűnő kiegészítője egy-egy uzsonnának, vacsorának, illetve jó alkotóeleme bármilyen gyümölcssalátának. A cseresznye remek levesek alapanyaga is lehet, de leginkább süteményekben használjuk. Készülhet belőle lekvár, befőtt, szörp és pálinka is. De a kandírozott cseresznye is nagyon népszerű csemege. A cseresznye babáknak is adható már 9-10 hónapos koruk körül. A cseresznye jól harmonizál fahéjjal, szegfűszeggel és mártásként húsok mellett is remekül megállja a helyét. Magas víz – és rost tartalmának köszönhetően pedig a fogyókúrás étrendek remek kiegészítője is lehet. Sőt cseresznye diéta is létezik.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Cseresznye
Vissza a kategória cikkeihez